Messze volt, de fantasztikus perspektívának tűnt világítástechnikai szempontból lassan 20 évvel ezelőtt a Közel-Kelet, de mindenek előtt a már akkor is lenyűgöző Dubai.
Az ötlet egy állami kezdeményezés kapcsán született: a hazai export fejlesztése céljából pályázatot hirdettek külföldi kiállításokon való részvétel támogatására.
Három magyar és egy holland cég fogott össze ekkor, hogy megalkossa (a később Dubaiban bejegyzett) Sky Lighting Design-t, azaz SLD FZCO-t, amely speciális világítási megoldásokat, homlokzati díszvilágítási tervezést, kivitelezést kínált az Egyesült Arab Emirátusokban, és a Közel-Kelet többi országában.
A magyar résztvevők a Morex (ma már Be-Light) Kft., a Kelevill Kft. és a Zaj (akkor még) Discotechnika Kft. volt. A nagy bemutatkozás 2004 novemberében a Dubai Big5 kiállításon történt.
A stand már akkor LED-es technológiára épült, és komoly érdeklődést keltett az arab világban, és bár egyáltalán nem volt olyan könnyű valódi, fizető munkákat találni, szerezni, mint amennyire abban az elején, a kiállítási népszerűség hatására reménykedtünk, de a következő években mégis építhettünk díszvilágítást Kuvaitban, vidámparkot Sharjah-ban, tervezhettünk autószalont Muscatban…
Terveztünk, tárgyaltunk, fantasztikus helyekre jutottunk el: többek között fent jártunk a Burj Al Arab tetején, szereltünk meglévő díszvilágítását, melynek régi lámpaparkjából egy darab kiállításra is kerül a Zaj Stúdió&Cafe-ban…
A 2008-as gazdasági világválság Dubai-t nagyon mély recesszióba taszította, ez sajnos véget vetett ennek a kalandnak, de a sok-sok élmény, a megszerzett tudás, a szép emlékek immáron a miénk marad!
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/sky-lighting-768x1024.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/sky-lighting2-1-1024x768.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2023/04/1_DSCF0004-1024x768.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2023/04/1_DSCF0017-1024x768.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2023/04/1_DSCF0019-1024x768.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2023/04/1_DSCF0021-1024x768.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2023/04/1_DSCF0030-1024x768.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2023/04/1_DSCF0031-1024x768.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2023/04/1_DSCF0040-1024x768.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2023/04/1_DSCF0041-1024x768.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2023/04/1_DSCF0043-1024x768.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2023/04/1_DSCF0044-1024x768.jpg)
Végül pedig a Skylightingdesign gyönyörű papírra nyomott angol nyelvű prospektusának oldalai, szintén közel 20 év távlatából.. Azt hiszem, ma sem lenne semmi szégyelleni való rajta…
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-001-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-004-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-003-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-002-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-019-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-018-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-017-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-016-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-015-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-014-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-013-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-011-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-010-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-009-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-008-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-007-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-006-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-005-1024x737.jpg)
![](https://klub.zaj.hu/wp-content/uploads/2022/10/skylighting-architecture-page-020-1024x737.jpg)
A Sky Lightning Design katalógusa.