A ZAJ Társaság tagjai 1990 december 30.-én, a Szilveszteri buliban találkoztak először. 91 januárjában már közösen tervezték a tavaszi bulikat, így a ZAJ múltja a XX. század utolsó évtizedének leges-leges legelejéig, annak első napjaira vezethető vissza. A manapság is kiválóan prosperáló cégcsoport a több, mint harminc év alatt megannyi változáson, örömteli és persze nehéz pillanaton ment keresztül.
Közvetve és közvetlenül is rengetek emberrel kerültünk kapcsolatba: kezdve munkatársainkkal, ügyfeleikkel, megrendelőinkkel, beszállítóinkkal, partnereinkkel, és folytatva azzal a sok százezer régebben még nagyon fiatal, ma már “örök-fiatal” ismerőssel, akik a ZAJ által szervezett rendezvényeken, kiállítósokon, jótékonysági akciókon, vagy az interneten, áruházunkban, site-jainkon, fórumainkon találkozott velünk.
A múlt nosztalgikus élményei mindnyájunkban ott szunnyadnak, és talán soha nem volt olyan nagy szükségünk ezek felébresztésére, előhívására, mint manapság, mikor a közösségre, a barátokra, a nagy beszélgetésekre nagyobb szükség van, mint valaha!
A Zaj-klub célja, hogy visszaemlékezzünk az elmúlt évtizedekre, felidézzük fiatalságunkat, a szép időket, régi-új barátokra, beszélgető-társakra lelünk, miközben a sok-sok cikkel, hozzászólással, fotóval, videóval, emlékkel felépítjük a ZAJ lassan három és fél évtizedes történetét.
És reméljük, ezek a nosztalgikus jó érzések, kellemes emlékek újra összehoznak bennünket, a rég megszakadt barátságok újra szövődnek, és a virtuális térben – a klub.zaj.hu-n újra induló kapcsolatok a Zaj Stúdió&Caféban élő találkozásokká, személyes, minden érzékünkre ható élményekké válnak.