1991, nyár vége. A Badacsonytomaji műházat augusztus utolsó napjaiban leszereltük, https://klub.zaj.hu/horus/, a cuccokat hazahoztuk, valamit kezdeni akartunk magunkkal.
Kezdődött a helyszín-keresés, és így, 30+ év távlatából meg nem mondom miért, de Kispestre, a KMO művelődési házra esett a választás. (igen, jól látjátok a szórólapon: KMO – Kispesti Munkás Otthon, 19. kerületi Marx utcában – nagyon a rendszerváltás hajnala volt ez még)
Mi mindent megtettünk, jól szólt a hang (emlékszem, a Rutse, tölcséres mélyládákra, ami helyi cucc volt, no meg ott volt az akkor modernnek számító, a nyáron jó szolgálatot tett fénytechnika is, ahogy a képeken is láthatjátok, ment a szórólapozás, plakátozás ezerrel, mégsem indult el a hely igazán soha. (fiatalabb olvasóink figyelmébe ajánlom: nem, hogy Facebook meg Instagram nem volt még akkor, de az Internet is még csak laboratóriumi szinten létezett…)
Azért nem kell messzire menni, hogy megfejtsük ennek okát: Akkor élte fénykorát Kispest és egész Budapest egyik kultikus diszkója, az Esso (később Es-O-Es, majd Club Bedrock), Sterbinszky Karcsival, Tompó Attilával, és persze Horváth Gyuri vezetésével, amellyel balgaság volt felvenni a versenyt. De persze, így utólag könnyű okosnak lenni.
Fel is írom az ötletet, az ESSO-ról írjunk egy külön cikket…