Második disztribúciónk lett az Outline, olasz, bressai hangtechnika-gyártó cég, amely talán egyetlen képviseletünk, melynek soha egyetlen termékében sem csalódtunk. Nagy szó ám ez lassan 28 év távlatából.
Eleinte discokba – Coctail, Szeged, Dexion – Alsóörs, ??? Bistrica, Románia építettünk Outline cuccokat, később pedig hangtechnika szolgáltatók és fesztiválok szeretett és megbecsült hangosítási eszközparkja lett.
Később a speciális megoldások, pl. olyan kültéri hangszórók megépítése, amelyek a teljes spektrumban jól irányíthatók voltak (tényleg!!!) lehetővé tette, hogy szinte lehetetlen akusztikai körülmények között érjünk el sikert Outline hangfalakkal. Ilyen volt a Postás Művelődési Ház (Benczúr utca) szabadtéri színpadának, vagy a Palaca Disco, Siófok külső táncterének hangosítása is.
Utóbbiban a hangirányítás annyira jól működött, hogy a közönség a tánctéren kívül állva nem akart beljebb lépni, nem kezdett el táncolni, noszogatni, bíztatni kellett mindenki, mert annyira halkan szólt már 1-2 méterre is a zene, hogy nem hitték el, hogy odabent dübörög a basszus, tolja a DJ a hangerőt…
De az Outline igazi nosztalgiáját talán nem is a máig szinte utánozhatatlan hangosításai adják! Az Outline Pro 405-ös kultikus keverő, amely nagyobb testvéreivel együtt az analóg DJ-hangzás csúcsát képviselték akkor, és sokak számára jelentik mind a mai napig, feledhetetlen emléke a nagy DJ-generációnak, és biztos vagyok benne, hogy sokak szekrényében, talán vitrinében még mindig ott áll, hogy emléket állítson azoknak a szép időknek!
“Csak úgy” találtam, egy Pro 405-ös restaurálása képekben a Facebookon, remélem nem haragszik a szerző a linkért: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.859941720731831&type=3&comment_id=2276934525699203
Van, volt Outline keverőd? Vagy más cuccod? Mutasd meg, küldj róla anyagot, alig várjuk, hogy halljunk rólad!
Sziasztok! A felsorolásban a Dexion-Alsóörsnek szól a három kérdőjel? Mert akkor kiegyenesíthetjük: igen, a Dexionban Outline technika szólt a második körben! Barinál még Eminence cuccok szóltak, nálam már Outline, aminek nagyon örültem, mert iszonyú dinamikus, nagy tartalékokkal rendelkező technika volt. Később a keverőt Pio-ra cseréltem, de nem azért mert csalódtam az Outline-ban, hanem mert a beépített effektek több lehetőséget biztosítottak. Szóval, imádtam az Outline hangosítást, igazán remek cuccok voltak! Egy 4 vagy 6 csatornás keverőt lehet, hogy veszek is, ha lesz valakinek jó állapotban eladó!
Szia, Te mikor zenéltél ott? Nem emlékszem a nevedre. Sőtt 1992 előtt Sirály volt a Disco. Dexionban 1992-1995-ig Bárány, 1995-1997-ig Szollás Bali, 1998-2006-ig a Kató, de itt egy szezonban az Ötvös Laci volt, mert a Lajos a Part Side-ot csinálta. Ez után még ment 3 szezont de ekkor is más rezidens volt. Előbb Tiba majd a Tomas, halkan teszem hozzá, ezt az uccsó 3 szezont nem fogja a Szűcs úr bevésni a históriába a 30 fős bulikkal. Szóval technika: reflexek voltak ott a javukból amikor még Sirály néven futott a hely a korai 90-es években. 2-2db R300 Mega átlósan fellógatva. 1992-től beszélünk Dexionról, Bárány kezdte, Szollás Bali folytatta (itt még mindig a régi cucc volt), és a Kató Lajosé a Dexion legfényesebb időszaka, és ő is “kapta meg” az Outline cuccot. 1998-tól zenélt 2006-ig. A cucc pedig nevesítve 8db Media, 8db StackBass, 2db LF800, 3db SP1300, 2db MEC proci, 1db EP30 és a legendás PRO 4008-as keverő. A dupla fader-es. Természetesen mindvégig ezt használta és nem lett lecserélve Pioneer-ra.
A komlói Colosseum(Korábbi Karbon) – ban is outline dübörgött, kegyetlen jól szólt!
Mai napig Outline Pro405 keverőm van! 1997 vettem nálatok! Toló poti cserén kívül semmi baja nem volt! Egyedül a 220 adapter/trafó félek ha azzal valami történik nemtom honnan lehet beszerezni. Simán lenyomja a mai keveropultokat
Sziasztok. Outline Modulo hangrendszer. Discocenter Nyìregyháza. Amikor Laciékhoz megérkezett és az elsö éles hangosìtáson megszólalt! Hát gyerekek , a szőr felállt a karomon és szó szerint a földbe gyökerezett a lábam! Hihetetlen hangzás és hangnyomás! Máig ha vissza gondolok a hangjára a hideg kiráz!